XI.

RAYA

Mindent elmeséltem Kal-Elnek az utamról, Whitney megtalálásáról, meg a küldetésről, amit Jor-El rám bízott. Csodálkozva, időnként rémülten, hitetlenül hallgatta. Össze-vissza váltakoztak az arcán mindenféle érzelmek. De becsülettel végighallgatott, egyszer sem szólt közbe (pedig azért láttam rajta, hogy nehezen állja meg).
- Azért hoztalak most el hogy ezt meg tudjam veled beszélni - mondtam, mikor a végére értem. - Ne haragudj, ha rád ijesztettem. De ez csak a te segítségeddel sikerülhet.
- Tudom - bólintott.  Mikor úgy tűnt, feldolgozta, amit hallott, felém fordult, és nagyot sóhajtott.

- Nem tudtalak megmenteni. Miattam történt mindez - csóválta a fejét - Jor-El meg most azt akarja, hogy helyrehozzam.

Hitetlenül csóváltam a fejem.

- Ne hibáztasd magad, Kal-El - simítottam meg a vállát. Nagyon erős karja volt. Éreztem, ahogy a szemem égni kezd, de már tudtam, ez mit jelent. Erősen lehunytam, és vártam, míg csillapodik, aztán folytattam - Az a fantom veled is simán végzett volna. 

- Ott volt a kristály.

- Tudom. De későn kapcsoltam. Most pedig ki tudja, mi folyik az Idővonal többi részén... Az állított mindent a feje tetejére, hogy rosszkor szálltam ki.

- Csak meg akartad menteni Whitney-t - mondta erre - Véletlenül szálltál ki. 

- Tudom, de talán nem kellett volna - ráztam meg a fejem - Az, hogy visszatért, teljesen felforgatja a történéseket. 

- Jor-El ezért akarja, hogy megöld - ez a mondat durván mellbe vágott.

- Igen - nyögtem ki nagy nehezen.