2017. július 16., vasárnap

XI.


RAYA

Mindent elmeséltem Kal-Elnek az utamról, Whitney megtalálásáról, meg a küldetésről, amit Jor-El rám bízott. Csodálkozva, időnként rémülten, hitetlenül hallgatta. Össze-vissza váltakoztak az arcán mindenféle érzelmek. De becsülettel végighallgatott, egyszer sem szólt közbe (pedig azért láttam rajta, hogy nehezen állja meg).
- Azért hoztalak most el hogy ezt meg tudjam veled beszélni - mondtam, mikor a végére értem. - Ne haragudj, ha rád ijesztettem. De ez csak a te segítségeddel sikerülhet.
- Tudom - bólintott.  Mikor úgy tűnt, feldolgozta, amit hallott, felém fordult, és nagyot sóhajtott.
- Nem tudtalak megmenteni. Miattam történt mindez - csóválta a fejét - Jor-El meg most azt akarja, hogy helyrehozzam.
Hitetlenül csóváltam a fejem.
- Ne hibáztasd magad, Kal-El - simítottam meg a vállát. Nagyon erős karja volt. Éreztem, ahogy a szemem égni kezd, de már tudtam, ez mit jelent. Erősen lehunytam, és vártam, míg csillapodik, aztán folytattam - Az a fantom veled is simán végzett volna. 
- Ott volt a kristály.
- Tudom. De későn kapcsoltam. Most pedig ki tudja, mi folyik az Idővonal többi részén... Az állított mindent a feje tetejére, hogy rosszkor szálltam ki.
- Csak meg akartad menteni Whitney-t - mondta erre - Véletlenül szálltál ki. 
- Tudom, de talán nem kellett volna - ráztam meg a fejem - Az, hogy visszatért, teljesen felforgatja a történéseket. 
- Jor-El ezért akarja, hogy megöld - ez a mondat durván mellbe vágott.
- Igen - nyögtem ki nagy nehezen.

2017. február 10., péntek

X.


LANA

Sejtettem, hogy a "sírva elrohanok és bezárkózom a wc-be" tervem meghiúsul, na de hogy éppen Lionel Luthor miatt, azt álmomban sem gondoltam volna. Márpedig egyenesen nekiütköztem a tanári előtt.
- Miss Lang, nem kéne órára mennie? - kérdezte csodálkozva. Hosszú, fakó, göndör fürtjei tökéletes összhangban himbálóztak az arca körül.
- Magának meg nem a LuthorCorp plázában lenne a helye? - kérdeztem vissza. Szívesen mentem volna tovább a mosdóig, de ezután kissé hülyén jött volna ki.
- Feldúltnak látszik - jegyezte meg, miután alaposan végigmért.
"Na persze, majd pont veled fogom megbeszélni" - forgattam a szemem, de akkor ismét eluralkodott rajtam a mérhetetlen csalódottság, amit Chloe és Whitney keltett bennem. Újra tiszta szívből elsírtam magam.
- Nyugodjon meg - tette a vállamra a kezét, a másikkal pedig egy zsebkendőt nyújtott felém. Elvettem tőle, és nagyot trombitálva kifújtam az orrom. Éppen faggatózni kezdett volna, amikor megjelent egy férfi egy nem túl vastag aktával, amit aztán Lionel kezébe nyomott.
- Mr. Luthor! Itt az anyag, amit kért. Ez minden, amit itt találtunk.
- Köszönöm, John - bólintott, majd méltóságteljesen hátrakulcsolta a kezét, és lépett néhányat. Bár dúltak bennem az érzelmek, azért érdekelt, mit akarhatott Lionel pont a smallville-i gimiből. Megtöröltem a szemem, és megpróbáltam leolvasni a mappára írt nevet. Elkerekedett a szemem. Raya Reynolds - ez állt rajta.

2017. január 14., szombat

IX.

LANA

 Chloe tudta. Sütött róla, hogy csak színlel. Nem ült az a hitetlenség az arcán, mint a többieknek - vagy nekem. Látva a hús-vér mosolygó Whitney-t a focidzsekijében, oldalán egy gyönyörű, szőke lánnyal, kissé becsapva éreztem magam. Vajon azelőtt is együtt voltak, hogy elment volna? A sereg csak egy alibi volt, hogy lerázhasson engem? De miért tette volna ezt velem? Chloe meg miért hallgatott végig? Egyáltalán valóban Whitney az? Biztosan nem Tina Grier, hiszen ő halott... Hacsak nem tett szert más is alakváltó képességre, csakis az igazi Whitney lehetett.
 Idegesen doboltam a törikönyvemen a tollammal. Hódító Vilmos arcképe már tele volt apró kék pacákkal. Mindig imádtam a történelmet, de most egyszerűen képtelen voltam odafigyelni a tanárra. Egyre csak az előttem lévő sor másik végén ülő Whitney-t fürkésztem. Még mindig nehezen hittem el, amit látok.
  A sírógörcs kerülgetett, de még volt bennem egy kis remény, hiszen amikor beléptek az ajtón, nem fogták egymás kezét. Nem viselkedtek úgy, mint egy pár. "Mindketten szőkék, még az is lehet, hogy rokonok" - gondoltam, de akárhány ilyen kis buta elmélet lefutott bennem, még együttes erővel se vettek rá, hogy odamenjek üdvözölni őket. Egyszerűen képtelen voltam rá. Annyi ember állta körül, biztosan fel sem tűnt neki, hogy pont én nem voltam közöttük.

2016. december 22., csütörtök

VIII.

CHLOE

Reggel korán indultam a suliba, hogy nulladik órában valamennyire nyomdakész állapotba hozhassam az új Fáklyát, melynek címlapjára exkluzív interjút terveztem a visszatért Whitney-vel. Sajnos erősen cenzúrázottat - az eddigi infóim alapján bőven lesz, amit nem szívesen dob majd a nyilvánosság elé. 
  Letekertem a kocsim ablakát, hogy a szervezetem némi friss oxigénhez juthasson, ám egy pillanattal később megbántam, hogy ezt tettem. Meghallottam azt, amitől azóta rettegtem, hogy először felnyitottam ma  a garázsajtót.
  A rég nem gondozott vetésen, ami mellett elhaladtam, LuthorCorp alkalmazottak túrták a földet (egyesek fémdetektorral mászkáltak), akik pedig épp nem dolgoztak, röhögve mutogattak a kocsimra.
- Hehe, nézd már - bökte oldalba az egyik a másikat - Barbie is elindult a munkába! - Igen, apám hajnalban szervizbe vitte a Fiatot, és lila, rózsaszín szívecskékkel és csillagokkal összenyomdázott lökhárítóval hozta vissza. Őszintén szólva Pete-től vártam az első ilyen beszólást, de ez is megtette. Úgysem volt még alkalmam Lex embereivel társalogni.