Szereplők




CLARK KENT


Játszotta: Tom Welling

Clark, vagyis Kal-El a Kryptonon született, de amikor a bolygó felrobbant, a szülei a Földre repítették egy kis űrhajóban - így talált rá a Kent házaspár Smallville-ben. Clark emberfeletti erővel bír. Képes felemelni kocsikat, és egyéb nehéz tárgyakat - úgy hajigálja őket, akár a rosszindulatú mutánsokat, akik a barátaira támadnak. Ezenkívül röntgenlátással, hőlátással, és rendkívül éles hallással rendelkezik, szupergyorsan fut, földi fegyverrel sebezhetetlen, és repülni is tud. Egyetlen gyengéje a zöld kriptonit, ami az érkezésekor hullott Smallville-be.
Ő az, akit ma Supermanként ismerünk.








RAYA

 
Játszotta: Pascale Hutton
Raya Clarkhoz hasonlóan kryptoni. Ő is Jor-El segítségével
menekült meg az apokalipszistól - a Fantomzónába került. Az El-ház egyik kristálya védte meg őt a gyilkos fantomoktól. De amikor Zod megtámadta a Földet*, és Clarkot oda száműzte, együtt kiszabadultak. De Clark először nem tudott róla, sem a többi gonosz zónalakóról, akik mind a Földre kerültek. Egyet Rayával közösen próbáltak megállítani, de ez a lány vesztébe került. A sorozatban innentől nem is szerepelt, de én úgy döntöttem, visszahozom őt az életbe. :)







* Ötödik-hatodik évad




LANA LANG

Játszotta: Kristin Kreuk
Lana az egyik legnépszerűbb lány a Smallville Gimiben. Egykor pompomlány volt, jelenleg* a Talon nevű kávéházat vezeti, közösen Lex Luthorral. Szabadidejében leginkább olvas és lovagol. Clark már nagyon régóta szerelmes belé. A lány sem közömbös iránta, de zavarja az állandó titkolózása.










* A sztori nagyjából a második évad környékén játszódik




WHITNEY FORDMAN


A Varjak egykori csapatkapitánya, Lana volt barátja. Az első évadban átvette beteg apja vállalkozását, és elvesztette a focis ösztöndíját Végül pedig beállt a tengerészgyalogsághoz. Clarkkal eredetileg nem voltak túl jóban (féltékeny volt rá Lana miatt), de az évad végére rendeződtek közük a dolgok. Whitney végül elesett egy tengerentúli ütközetben, de úgy éreztem, neki is több járna a sztoriból. :)
(Játszotta: Eric Johnson)


CHLOE SULLIVAN

Az iskolaújság (Fáklya) főszerkesztője. Nagy álma, hogy rangos újságíró lehessen a Daily Planetnél. Elméletét, miszerint Smallville-ben a sok furcsaság okozója a meteoreső, nem sokan hiszik Ő Clark egyik legjobb barátja, de a sorozatban kiderül, ő bizony többet érez a srác iránt.

 (Játszotta: Allison Mack)

PETE ROSS
                                                 
Clark legjobb barátja. Egyelőre az egyetlen a szülein kívül, aki tudja a titkát.
(Játszotta: Sam Jones III) 
 
LEX LUTHOR 

A multimilliárdos Lionel Luthor fia. Sötét múltja miatt sokan nem kedvelik. Clark a sorozat elején megmentette az életét, azóta jó barátok. De Lex titokban nyomoz utána, hogy megértse az esetet (Elgázolta Clarkot, és a kocsija a folyóba zuhant).
(Játszotta: Michael Rosenbaum)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése