2017. július 16., vasárnap

XI.


RAYA

Mindent elmeséltem Kal-Elnek az utamról, Whitney megtalálásáról, meg a küldetésről, amit Jor-El rám bízott. Csodálkozva, időnként rémülten, hitetlenül hallgatta. Össze-vissza váltakoztak az arcán mindenféle érzelmek. De becsülettel végighallgatott, egyszer sem szólt közbe (pedig azért láttam rajta, hogy nehezen állja meg).
- Azért hoztalak most el hogy ezt meg tudjam veled beszélni - mondtam, mikor a végére értem. - Ne haragudj, ha rád ijesztettem. De ez csak a te segítségeddel sikerülhet.
- Tudom - bólintott.  Mikor úgy tűnt, feldolgozta, amit hallott, felém fordult, és nagyot sóhajtott.
- Nem tudtalak megmenteni. Miattam történt mindez - csóválta a fejét - Jor-El meg most azt akarja, hogy helyrehozzam.
Hitetlenül csóváltam a fejem.
- Ne hibáztasd magad, Kal-El - simítottam meg a vállát. Nagyon erős karja volt. Éreztem, ahogy a szemem égni kezd, de már tudtam, ez mit jelent. Erősen lehunytam, és vártam, míg csillapodik, aztán folytattam - Az a fantom veled is simán végzett volna. 
- Ott volt a kristály.
- Tudom. De későn kapcsoltam. Most pedig ki tudja, mi folyik az Idővonal többi részén... Az állított mindent a feje tetejére, hogy rosszkor szálltam ki.
- Csak meg akartad menteni Whitney-t - mondta erre - Véletlenül szálltál ki. 
- Tudom, de talán nem kellett volna - ráztam meg a fejem - Az, hogy visszatért, teljesen felforgatja a történéseket. 
- Jor-El ezért akarja, hogy megöld - ez a mondat durván mellbe vágott.
- Igen - nyögtem ki nagy nehezen.

 
- Nem lennél rá képes.
- Nem - szipogtam. Kis híján elsírtam magam, az első könnycsepp már el is indult az arcomon, de vissza kellett fognom magam. Nem akartam, hogy így lásson.
Lassan magához húzott és átölelt. Ahogy a mellkasának döntöttem a fejem, már nem bírtam tovább. Patakokban folytak a könnyeim. 
- Minden rendben lesz - mondta - Amint megtaláljuk a módját, megkeressük a kristályokat, és mindent helyre rakunk.
Átfogtam a derekát, és magamba szívtam az illatát - próbáltam arra koncentrálni, hogy ő velem van, és együtt valóban megoldunk mindent. De ez az egész Whitney-ügy továbbra sem hagyott nyugodni.
- Kérdezhetek valamit? - szólaltam meg, mikor kissé lecsillapodtam. Bár még mindig úgy éreztem, kettészakad a mellkasom, legalább már értelmesen tudtam beszélni.
- Mondd csak - tolt el kissé magától, közben megsimítva a vállamat.
- Van valaki, akinek a közelében mindig furcsán érzed magad?
Kal-El felvolnta a szemöldökét.
- Mire gondolsz? - kérdezte. Pedig a szemében látszott, hogy azért kapisgálja.
Nagyot sóhajtottam, és próbáltam összeszedni mindazt, amivel érthetően elmagyarázhatom, mit is érzek. Közben Kal leült egy sziklára, és fürkészve figyelt. 
- Tudod, nagyon sok mindent érzel egyszerre - kezdtem - Futkos rajtad a hideg, de közben melegséget érzel, és erősen ver a szíved. Izgulsz a jelenlétében, de ugyanakkor biztonságban érzed magad, és jól esik a közelében lenni - azt gondoltam, nehezebb lesz majd szavakba önteni, de segített, hogy visszagondoltam a tegnap estére, meg a kórházban töltött időre. Whitney ezt hozza ki belőlem. Most már egyértelmű. 
Kal-El mosolyogva nézett rám, aztán hitetlenül elnevette magát.
- Te belezúgtál Whitney-be? - kérdezte.
- Ezt így mondják? - ráncoltam a szemöldököm.
- Sokféleképpen mondják - tárta szét a karját - Belezúgtál, szerelmes vagy belé, beleestél...
- Óóó, értem - mosolyodtam el - Szóval te is... Szerelmes vagy valakibe? - kérdeztem, miközben leültem mellé, egy kicsit alacsonyabb sziklára.
Kal-El kissé elhúzta a száját.
- Ami azt illeti, igen. Méghozzá elég régóta.
- És ő? - kérdeztem.
- Nem tudom - csóválta a fejét - Tudod, régebben Whitney-vel járt, de sok időt töltöttünk együtt, főleg amióta bevonult...
- Lana? - kérdeztem csodálkozva, mire bólintott.
- Már kiskorom óta.
- Azt hittem, Chloét fogod mondani - vallottam be - Tudod, négy év múlva sokat láttalak együtt titeket. Szinte az egyetlen volt, aki tudta a titkodat. 
Kal-El erre óriásira meresztette a szemeit, még a száját is eltátotta kissé.
- Elmondtam neki? 
Ekkor tudatosult bennem, hogy ez valami olyasmi, amit nagyon nem kellett volna elmondanom!!! 
- Nem, nem, ne haragudj! Ezt nem szabadott volna - tartottam magam elé a kezeimet.
- Azt mondod, Chloe nem fog elárulni? 
- Kal, felejtsd el! Nem akarom még tovább rontani a helyzetet. Minél többet változik az idővonal, annál nagyobb a káosz, és annál nagyobb veszélyt jelentenek a kint rekedt fantomok - fakadtam ki. Kal-El kissé megilletődve nézett rám, mire nagyot sóhajtva lenéztem a földre - Ne haragudj.
- Semmi baj, igazad van - mondta - Csak annyit árulj el... Lanának elmondtam? - a szemében aggodalom csillant, amitől ösztönösen megsajnáltam, és keserű mosollyal csóváltam a fejem.
- Nem.

LANA

Siettem a Luthor-kastélyba, ahogy csak tudtam. Biztos voltam benne, hogy ott találom Lexet. Nem hívtam taxit, ahhoz túl ideges voltam, inkább igyekeztem kisétálni magamból hátha segít valamit. Csak úgy csapkodtam a csizmám sarkát a járdához. Nem igazán figyeltem, mi folyik körülöttem. Képtelen voltam rá a gondolataim miatt - szinte üvöltöztek velem. Néha elszáguldott mellettem egy kocsi, de a hangja egybeolvadt a fejem zúgásával. Ahogy közeledtem a célomhoz, egyre inkább hozzájuk szoktam, és együtt mintegy üres háttérzajnak hatottak. Az út is egyetlen hatalmas maszatnak tűnt, nem is csoda, hogy nem kapcsoltam időben. Észre sem vettem, hogy már leléptem a zebrára.
  Egy hatalmas terepjáró dudált rám, vadul villogtatva a fényszóróit, én pedig teljesen lefagytam. Mire észbe kaptam, már a földön feküdtem, és két erős kar fonódott körém.

CLARK

A terepjáró épségben tovább hajtott, a benne ülő barom pedig csodálkozva nézett körbe. Tudnám, mit keresett Lana az utcán ilyenkor! Rayával éppen hozzánk indultunk (igazolásért - ilyen speciális esetekre tartogatja apa az "annyi a tennivaló a farmon, hogy otthon kellett maradnom segíteni" - napjaimat. Öt is van havonta, irtó mázlista vagyok), és még nagyban mesélt (próbált a záporozó kérdéseimre válaszolni), amikor megláttam Lanát. Idegesnek tűnt, látszott, hogy nem figyel a külvilágra. Körül sem nézett, mikor lelépett az úttestre, az a barom terepjárós meg csak döngette tovább a motort, és nem fékezett. Így hát tettem, amit tennem kellett.

Gyorsan Lana után vetettem magam az űrsebességemmel, és elrántottam a kocsi útjából. Közben véletlenül megbotlottam a padkában, úgyhogy gyorsan köré fontam a karjaimat, hogy tompítsam az ütést – végül mindketten épségben landoltunk a járdán. Lana nem volt még egészen magánál, sokkot kaphatott. Szaporán vette a levegőt, nekem pedig szinte ugyanolyan gyorsan vert a szívem. Óvatosan kisimítottam egy tincset a homlokából, és elidőztettem a szemem az arcán. Gyönyörű volt, mint mindig. Biztosan jó ok volt rá, hogy elhagyja a sulit, de akár el is üthette volna az a seggfej - ez nem hagyott nyugodni.
-        Pszt – pisszegett fölöttünk Raya.
-        Mi az? – kérdeztem.
-        Menj arrébb!
-        De miért?
-        Nem akarod, hogy meglásson - térdelt le mellém.
-        Lásson meg inkább téged? – vontam össze a szemöldököm.
-        A te szereped nagyobb az idővonalban, mint az enyém – mondta ellentmondást nem tűrően - Amit lehet, hagyj változatlanul!
Addig a pillanatig esküszöm, simán felfedtem volna magam Lana előtt. Tökéletes romantikus
pillanat lett volna - lassan kinyitja a szemét, rám néz, és elmosolyodik. Én visszamosolygok, megsimítom az arcát, mire ő annyit mond, köszönöm. Semmi többet. Erre én fölé hajolok, megcsókolom... de Raya emlékeztetett, miért is titkoltam eddig a képességeimet.
- Na, sipirc - lökött félre. (Egy ordibáló öregasszonytól tanulta a szót, amíg idefelé jöttünk) Hát ja, kicsit elkalandoztam... De az még ezen túl is meglepetés volt, hogy Raya milyen erős. Tudtam, hogy ő is kryptoni, de azért meglepett. Még nem fordult elő, hogy valaki olyat  lökjön rajtam, hogy a lámpaoszlopig repüljek.
- Héé, ez nem volt a tervben! - mondtam a tarkómhoz kapva. Ő erre csak kiröhögött.
- Bocsika - sandított félre. Gyorsan tanul - egy sulikerülő lánycsapattal is összefutottunk
útközben. - Nem fogom kitépni őt a nemeziseid karmai közül - na, hogy ezt honnan szedte,
arról gőzöm sincs. De igaza volt.

LANA

Lassan magamhoz tértem, és felnyitottam a szemem. Pislogtam néhányat, mert kissé homályosan
láttam még, de miután kitisztult a kép, még akkor sem hittem el, amit látok. Egy szőke lány
térdelt fölöttem kék felsőben. Egy pillanat alatt hasított belém a felismerés - Raya volt az!
Hirtelen hatalmasra meresztettem a szemem, és felkaptam a fejem.
-  Hé, nyugi, nyugi - tette a vállamra a kezét - Egyben vagy. Semmi baj - kedves, lágy hangon beszélt. Próbáltam a szemében rosszindulatot keresni, de nem találtam. Teljesen ártatlan volt a tekintete.
- Te... Te most... Megmentettél engem? - kérdeztem kissé nyögdécselve. Raya csak megrázta a fejét, amolyan "semmiség" - stílusban. Szóra nyitottam a számat, de ekkor megláttam Clarkot. A szemei csak úgy ragyogtak a kusza, fekete frizurája alatt. Kékebbek voltak, mint az égbolt az óceán fölött. 
- Jól vagy, Lana? - kérdezte. A pulzusom érezhetően megemelkedett.
- I...igen. Azt hiszem - néztem körbe - Lexhez indultam. A Talon pénzügyeit rendezni. Itt ez a mappa, ebben vannak a papírjaink... - emeltem fel Raya aktáját, ügyelve arra, hogy ne láthassák rajta a nevét. Nem akartam, hogy kíváncsiskodjanak - Még Addams seriff is telefonált az előbb, valami nagy adósságot említett a Metropolisi Állami Banknak... - a hangom remegett. Pedig ez nem is volt hazugság. Csak meg voltam zavarodva. Rendesen.
- Hé - lépett közelebb Clark, és leguggolt mellém - Nyugodj meg. Nem csodálom, hogy a seriff rád ijesztett, de biztos, hogy megoldjátok. - újra felállt, és a kezét nyújtotta, hogy felsegítsen.
- De mire kellett Lexnek az a sok pénz? - tűnődött el, miután felkeltem a földről.
- Tippem sincs - feleltem - Semmiféle kölcsönről nem beszélt. 
Raya riadtan nézett a nagy búzamező felé.


SZIASZTOOK! Bocsánat hogy ilyen sokat kellett várni erre a részre!!!! :( Nem szeretném
félbehagyni a sztorit, igyekszem újra belemélyülni és kihozni belőle valami olvashatót.....
Már nagyon régóta megírtam ennek a résznek a nagy részt csak egy normális lezáráson
gondolkodtam hónapokig... Tudom, ahhoz képest elég gyatra lett, de a továbbiakban
igyekezni fogok! Még egyszer BOCSÁÁÁÁNAT, s további szép napot! :*

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése