Prológus

A nevem Raya. Amikor ötéves voltam, a bolygóm, a Krypton nagy lázongások és felkelések közepette megsemmisült. Jor-El tábornok hiába próbálta megmenteni, Zod és a serege erősebb volt nála. Habár végül a Fantomzónában végezték, ahogy megérdemelték, Krypton sorsa meg volt pecsételve. Odalett a családom, a barátaim, az otthonom.

Abban az időben Jor-El egyik asszisztense voltam. (Ti földi szemmel talán úgy látjátok, kicsi voltam még ehhez, de a mi világunkban az idő nem sokat számított.) Tőle kaptam a kristályt, ami segített életben maradni a Fantomzónában. Igen, végül én is oda jutottam, ahová a népem – sőt, huszonnyolc galaxis – legnagyobb zsarnokai (és kiirtói), de nem bűnösként. Jor-El azért küldött oda, mert úgy érezte, több esélyem lesz odaát, mint az apokalipszis kellős közepén. A kristálya pedig (az El-ház ősi ereklyéje) távol tartotta tőlem a gyilkos fantomokat. Tehát egy bizalmatlanságtól fagyos, dimenzión kívüli börtönben kellett élnem, tökéletesen magamra utalva. Mígnem kiszabadított egy igazi legenda.

Kal-El volt az. Jor-El és Lara kisfia, akit a végső órákban űrhajóba tettek, és egy Föld nevű bolygóra repítettek, hogy megmenthesse annak népét, az Emberi Fajt a kihalástól. Zod nemrég ezt a bolygót is megostromolta. Kal-Elt pedig a Zónába száműzte, hogy ne legyen neki útban. Mivel a Zóna csak az El-család előtt nyílik meg, segítettem, hogy visszamehessen legyőzni a bolygónk elpusztítóját, de vele együtt kiszabadultak a fantomok – és én is. De sajnos kevés időt tölthettem azon a csodás helyen – az egyik gonosz zónalakó rám támadt Jor-El földi erődjében. Mintha meg is ölt volna. esküdni mertem volna rá, hogy onnan nincsen már tovább. De nem haltam meg.

Visszakerültem a Fantomzónába.