V.

WHITNEY

- Doktor úr! - kiabáltam az orvos után. Épp beszélgetett egy kollégával. Csak akkor vett észre, mikor egész közel értem.

- Doktor úr! - szólítottam meg újra, mire végre felém fordult.

- Whitney, feküdj vissza! Pihenned kell - mondta.

- Nem, ez fontos! Újra meg kell, hogy vizsgáljanak!

- Whitney - sóhajtott az orvos - Teljesen egészséges vagy. Tudom, hogy ez hihetetlen, én sem láttam, még ilyet a harminc évem alatt, de hidd el. Semmi szükség újabb vizsgálatra.

Reményvesztetten csóváltam a fejem. 

- Valami történt velem - mondtam - A meteorkő. Amiatt van.

A doktor úr amolyan „fiam, ezt most te sem gondoltad komolyan” tekintettel nézett rám.

- A meteorkövek ártalmatlanok . 

- Hát akkor mivel magyarázza ezt? - mutattam magamra - Mi mással? - fakadtam ki.

Újra felsóhajtott.

- Kolléga, vigyék a fiút a röntgenszobába, aztán dugják vissza az ágyába! Ki kell, hogy pihenje magát.

- Köszönöm! - csaptam össze a tenyerem.

- Jöjjön velem, fiatalember - intett a doktornő, én pedig követtem.

  Beléptünk egy fehér ajtón Odavezetett a röntgengéphez, rám adta a sugárvédőt, majd bekapcsolta. Kis idő elteltével így szólt:

- A doktor úr jól mondta, makkegészséges vagy .

"Nem igaz" - gondoltam. 

 

- Doktornő! A meteorkő hatott rám! Szörnyeteggé fogok válni

Felállt a gép mögül, és odalépett hozzám.

- Whitney! Egy emberből nem válik egy csapásra szörnyeteg. Maga dönthet, a jó utat követi-e, vagy a rosszat.

Felsóhajtottam.

- Lehet, hogy a meteor miatt gyógyultál meg így, de ezt a röntgen nem mondhatja meg. Megnézhetem a vérképed, ha attól megnyugszol. De kérlek, ne félj! - a doktornő megsimította a vállam, majd kikísért a teremből.

- Elmegyek a vérmintádért, te addig feküdj vissza, és pihenj! - azzal elindult a folyosó végére. Én pedig visszamentem a szobámba. Raya ott várt rám. Kisírt, vörös szemekkel, a kardja nélkül.

Egy pillanatra megfordult velem a világ.

CLARK 

- Chloe, nem lenne sokkal tisztességesebb, ha bemennénk meglátogatni? - kérdeztem, miközben besétáltunk a búzamezőre

- Amint itt végeztünk, odamegyünk - felelte - De muszáj körülnéznünk a környéken. Nézd, pontosan itt feküdt - mutatott egy kis részre, ahol a búza le volt lapulva kissé. 

- Igen, látom - bólintottam - Nagyon érdekes.

- Clark, ne legyél már ilyen földhöz ragadt! Inkább segíts keresni valamit - tisztára be volt sózva.

- Ott a dögcédula - mutattam a zsebére, amelyikből kilógott a biléta lánca.

- Nagyon vicces - forgatta a szemét.

- Én ezt most tök komolyan mondtam! - röhögtem - Miért nem elég az nekünk?

- Clark, egy riporternek semmi sem elég - lépett még néhányat, aztán hirtelen megtorpant.

- Mi az? - kérdeztem.

Chloe letérdelt, és felvett valamit a földről.

- Találtam egy golyót - mondta.

Odaléptem mellé, és én is letérdeltem. Egy sárgaréz színű puskagolyót tartott a kezében. Apró foltokban és keskeny csíkokban száradt rá a vér.

- Ezzel lőhették meg Whitney-t? - ráncoltam a szemöldököm.

Chloe hitetlenül csóválta a fejét.

- Lőtt seb volt a mellkasán, de az orvosok nem találtak benne golyót - mondta.

Óvatosan elvettem tőle, hogy jobban megnézhessem.

- Ez így teljesen valószínűtlen - mondtam - Az egyetlen magyarázat az lehetne, hogy valaki kiszedte belőle - visszatettem a lövedéket Chloe tenyerébe, mire ő rászorította az öklét.

- Raya - mondta.

- A lány, aki lestoppolt? - kérdeztem.

Chloe hatalmasat sóhajtott, és kicsit leszegte a fejét. Mintha nem a teljes igazságot mesélte volna délelőtt. 

- Clark, ígérd meg, hogy nem fogsz hülyének nézni! - nézett rám könyörgően.

Mosolyogva csóváltam a fejem.

- Chloe, ez Smallville.

Kissé ő is elmosolyodott, de hamar leolvadt az arcáról.

- Clark, én elütöttem azt a lányt - mondta.

Elkerekedett szemekkel néztem rá.

- De akkor hogyan találtál Whitney-re?

- A többi pont úgy történt, ahogy mondtam - felelte - A lánynak semmi baja nem történt. A kocsim lökhárítója viszont összetört. Aztán csak feltápászkodott a földről, mint egy női Achilleus. És azt állította, látja Whitney-t a búza között, pedig be sem ment megkeresni. Meg hogy egy másik bolygóról jött. Először azt hittem, zakkant, vagy belső sérülése lett, de egyre jobbam kezdtem hinni neki, amikor megtalálta Whitney-t.

  Nagyon nagyon szerettem volna hinni Chloénak, bár kissé nehezemre esett. Ezek a képességek... Sebezhetetlenség, röntgenlátás... Másik bolygó... Akárcsak én. Mások is túlélték volna a Krypton pusztulását? De akkor eddig miért nem találkoztam velük?

- Mondd, te elhiszed ezt? - kérdezte Chloe.

  Egy pillanatig azt szerettem volna válaszolni, igen. De végiggondoltam, mi történhetne vele, ha kitudódna a kiléte. Engem is attól óvnak anyáék, hogy kísérleti patkánynak vigyenek. Vele sem hagyhatom, hogy ez történjen.

- Nem tudom, Chloe. Talán tényleg kattant kicsit.

- Nem tűnt annak!

- Emlékszel Cyrus*-re?

- Jó, igaz - ismerte el. Legalább ezzel nem lesz gondom egy ideig - Na, nyomás a kórházba! - kifelé vette az irányt a búzatáblából. - Erre magyarázat kell - még egyszer jól megnézte magának a golyót, aztán a zsebébe süllyesztette a dögcédula mellé.

  

*Cyrus egy srác volt, aki gyógyítóerővel bírt (valószínűleg a meteortól kapta), és űrlénynek képzelte magát

  

RAYA

Whitney fürkészően nézett rám.

- Jól vagy? - kérdezte. A szívem vadul dobogott - legszívesebben mindent rázúdítottam volna. De nem akartam elijeszteni.

- Persze, csak nem bírom a kórházakat - töröltem meg a szemem. 

- Meg tudom érteni - mosolygott - Ne aggódj, hamarosan eltűnünk innen - leült mellém a ágyra. Megborzongtam a közelségétől.

- Sikerült beszélned az orvossal? - kérdeztem

- Igen - felsóhajtott - De a röntgen semmit sem talált. Most vizsgálják a vérképemet.

Elgondolkoztam egy pillanatra.

- Miért tartasz ennyire a krip.. Szóval a meteorittól? - kérdeztem.

Ám ekkor belépett egy doktornő.

- Whitney, meghoztam a leletet - mondta.

- És, mit találtak? - kérdezte erre Whitney. A nő kis hatásszünet után így felelt:

- Valóban hatással volt rád a meteorit. - Whitney ennek hallatán lehorgasztotta a fejét, és nagyot sóhajtott - De semmiféle rosszindulatú jelenséget nem tapasztaltunk. Épp ellenkezőleg. A sejtjeid folyamatosan, jóval átlag feletti sebességgel regenerálódnak.

- Ezért gyógyultak be a sebeim - nézett újra föl.

- Igen.

- Értem, köszönöm - bólintott Whitney, de egy kis ijedtség csengett a hangjában.

- Ne aggódj! -szólt a doktornő - De ha bizonytalan vagy még, csak hívd dr. Helen Bryce-t! - kacsintott, azzal elment.

- Szóval a kriptonit meggyógyít titeket? Akkor miért félsz tőle? - kérdeztem. Csak egy pillanattal később tudatosult bennem, hogy ezzel a kérdéssel akár el is árulhatom magam. 

- Smallville tele van szuperbűnözőkkel. Mi van, ha én is egy leszek közülük? - kérdezte.

- Tehát képességeket ad - állapítottam meg magamban.

- Legalábbis Chloe elmélete szerint - mondta - De egyre inkább kezdek hinni neki.

Úgy tűnik, a kriptonit legalább akkora veszélyt jelent az emberekre azzal, hogy érdemteleneket ruház fel különleges erővel, mint ránk jelentett csak a puszta létezésével. De Whitney-t olyannak láttam, aki érezné a felelősséget akármekkora erő felett.

- Mit is mondtál, hogy hívják? Kriptonit?

Illetődötten bólintottam.

- Látom, érdekel a kémia - mosolygott.

Én is elmosolyodtam. És megkönnyebbültem, mert nem fogott gyanút.

- Igen, sokat tanulmányoztam - feleltem zavartan.

- És mit gondolsz, valóban szörnyeteggé változtat? - mélyen a szemembe nézett. ösztönösen mosolyra görbült a szám.

- Téged biztosan nem.

Csak néztünk egymás szemébe. A tekintete elnyelt, akár egy csillagköd. Tudtam, hogy sosem lennék képes megölni őt.

...

Sziasztok!

Örülök, hogy eddig elolvastátok a sztorit. Remélem, tetszett. :) Amit most szeretnék mondani, hogy valószínűleg egyre ritkábban fognak érkezni az új részek, mert akármennyire is nem akarom, lassan engem is magába szippant az új tanév... De megpróbálok igyekezni, amennyire lehet. Addig is, ha tetszik a blog, iratkozzatok fel! ;)

Köszi a türelmet! Szép napot nektek! :*

U.i.: Elnézést a katasztrofális szövegformázásért! >_<